| Abstract: | Rebeka hazafelé tart munkahelyéről, nagy a forgalom, keze a kormányon, gondolataiban elmélyülve várakozik egy piros lámpánál. Sok mindent sikerült ma elintéznie, megoldania. Soha nem értette azokat az embereket, akik egy probléma felmerülésekor az okokra koncentrálnak, a hibást kutatják, a feladat vagy akár a felelősség alól való kibújási lehetőséget keresik. Ő a megoldások embere, jelszava lehetne, hogy „Gyerünk, csináljuk!”. Folyton kapja is a visszajelzéseket, hogy cselekvésre ösztönzi a környezetét. Ahogy édesanyjától látta a mintát, ő a problémában azonnal a megoldást látja. A mai munkanap is a megoldások keresésével, és nem könnyű, de sikeres megtalálásával telt. Bőven jut harc minden napra, a jelenlegi piaci és gazdasági helyzetben életben kell tartani egy 125 éves vállalkozást. És ez már részben az ő felelőssége is. Lassan haza is ér, az utolsó kanyar előtt a visszapillantó tükörbe néz, sávot válthat-e. Kénytelen kicsit megállnia, ettől egy mosoly fut végig arcán, hiszen annyira szimbolikus ez a pillanat: kicsit hátra kell tekintenie, hogy aztán valóban hazaérjen. Mekkora érték, ha van ehhez egy biztonságot és stabilitást adó visszapillantó tükre, ami a valóságot mutatja. Rebeka élete nagyrészt ezek körül a „tükrök” körül forog. Egy ideje ezek a kérdések foglalkoztatják: Vajon szüleim, nagyszüleim, azaz őseim hagyatéka mekkora hatással lehet a jelenemre és a jövőmre? Mi lehet a legfontosabb erőforrás a családi vállalkozásunk számára? Meddig terjed a családban hagyományozódó értékrend hatása? A megváltozott piaci és gazdasági helyzetben milyen képességek szükségesek a vállalkozás életben maradásához, fejlődéséhez? Meddig terjed saját motivációm, vajon hogyan tudnám a munkaerőt megtartani, milyen eszközökkel lehet a munkatársaimat motiválni, fejleszteni? Mit tanultam erről az egyetemeken?” |
|---|